KÜMA

Külföldön Tanuló Magyar Egyetemisták Egyesülete

Svájc

Tájékozódás

Az első, és legfontosabb, és talán a legijesztőbb része a jelentkezésnek, a tájékozódás. Ez időigényes, de elkerülhetetlen része a jelentkezési procedúrának. Legalább két-három napot töltöttem az egyetem honlapját böngészgetve, hogy legyen egy alapvető elképzelésem a dolgokról. Kezdettől fogva tudtam, hogy a fizika szakra fogok jelentkezni, de így is beletelt egy kis időbe, mire fogalmam lett arról, hogy hogyan is fogjak hozzá a jelentkezéshez. Az egyetemek honlapja: ETH Zürich, Universität Zürich.

Ezentúl csak az ETH Master képzéseire szorítkozom, hiszen azzal kapcsolatban van tapasztalatom. A továbbiakban így megosztok pár főbb linket, melyeket mindenképpen meg kell látogatnod, de természetesen ez nem pótolja az egyedi részletes utánajárást. A leírás célja tulajdonképpen, hogy számodra egy kis időt spóroljak meg, kiemelve, hogy mint magyar állampolgár, leginkább milyen problémákba, feladatokba fogsz ütközni. Először is nézelődj az egyetem által felkínált programok között: ethz.ch.

A jelentkezési határidő az egyes programokra általában az adott év december közepe, de ez azt jelenti, hogy az egyetemre addigra minden információnak és szükséges dokumentumnak meg kell érkeznie, így jó, hogyha már tisztában vagy a jelentkezési folyamattal októberben, és legkésőbb november végén véglegesíted a jelentkezésed és elküldöd a szükséges dokumentumokat.

Jelentkezés

Az ETH-ra történő jelentkezés nemzetközi diákként teljesen független a svájci államtól, az egyetem elektronikus rendszerén kell mindent bonyolítani. Erre a megfelelő link az egyetem honlapján van: ethz.ch. Regisztrálni kell az elektronikus rendszerbe, és követni az utasításokat. Nem nehéz, de a jelentkezésnek talán ez a legidőigényesebb része. Mikre kell számítani?

  • Személyes adatok bevitele

  • Tantárgyleírások: Az ETH-nak le kell írni, Master programra való jelentkezés esetén, hogy a Bachelor program keretében milyen tantárgyaid voltak. Igen, mindegyik tantárgy nevét le kell írni, azt, hogy hány órában tanultad, az érdemjegyet, amit szereztél belőle, és természetesen az osztályzási rendszert, melynek keretében az érdemjegy értelmezhető. Továbbá – és ez veszi el a legtöbb időt – minden tantárgynál le kell írni, hogy miről szólt, illetve, hogy milyen könyvekből tanultál. Az esetek legtöbbjében a könyvek nem mérvadóak, hiszen általában itthon az ember magyar szerzők könyvéből tanul, akiket ki tudja, hogy mennyire ismernek nemzetközileg. Ha pedig, mint nálam is, leginkább az órai anyagból kellett felkészülni, akkor elkerülhetetlen a tematika ismertetése. Ehhez nem árt elővenni a korábbi félévek vizsgatételeit, tematikáját, majd pedig a megfelelő nyelvre (angol/német) fordítva minden egyes tantárgynál összefoglalni.

  • Motivációs levél: Röviden össze kell foglalni, hogy mégis miért szeretnél az ETH adott programjára jelentkezni. Érdemes minél kreatívabb egyedibb szöveget létrehozni, hiszen a jelentkezés értékelésénél egy meghatározó elem a motivációs levél.

  • Nyelvi ismereteid leírása: Ha a képzésed angol nyelvű, akkor elegendő, ha angolul tudsz, ha német, akkor németül. A nyelvvizsgára még később ki fogok térni. Az elektronikus rendszerben csak jelezni kell, hogy milyen szinten ismered az adott nyelvet. Természetesen, ha angolból meg németből is jó vagy, akkor mindkettőt be lehet írni.

  • Egyéb eredmények, tevékenységek: A jelentkezésnél külön figyelmet fordítanak egyéb eredményekre, tevékenységekre, mint például, ha aktívan részt vettél diákszervezetek munkájában, van TDK eredményed, sporteredményed, cikked, voltál valamilyen konferencián, stb. Ezeket mindenképpen írd le, van rá bőven hely, ártani nem árthat.

Körülbelül ilyesmiket kell kitölteni az elektronikus jelentkezésnél. Nem muszáj egyszerre megcsinálni mindent, hiszen ha egyszer regisztráltál a jelentkezésre, akkor ezeket az adatokat a jelentkezési határidőig szép lassan kitöltögetheted, módosíthatod. Nekem összességében ez a folyamat olyan 15 órát vett igénybe. Akkor lesz végleges, ha a rendszerben a véglegesítést engedélyezed, melyhez ki kell fizetni internetes (vagy egyéb) úton a jelentkezési díjat, mely Master programok esetében 150 svájci frank (ethz.ch). Azonban ez csak azt jelenti, hogy az elektronikus űrlapot lezártad, véglegesítetted, azonban az ott leírt dolgokat igazolni is kell.

Dokumentumok

ETH Zürich

A fenti linken található, hogy milyen dokumentumokat kell mindenképpen elküldeni, valamint az is, hogy milyen egyéb követelmények vannak specifikusan az adott programmal kapcsolatban (pl. lehetséges, hogy egyes programokhoz szükséged lesz ajánlólevélre az egyik oktatódtól).

Eredeti dokumentumok HIVATALOS másolatát kell tehát elküldeni postán a honlapon jelzett postai címre. Ezekről pár szót:

  • Útlevél hivatalos másolata: Az önkormányzatod egy közjegyzőjéhez kell bemenni, odaadni az útleveledet, és kérni egy hivatalos másolatot róla angol/német nyelven. Ez azt jelenti, hogy le fogják fénymásolni az útleveledet, és egy mellékelt papíron igazolják, hogy hivatalos: pecsét, aláírás, stb. Ez körülbelül 10 perc alatt megvan, az ára kb. 1000 Ft.

  • Érettségi Bizonyítvány hivatalos másolata: Nem elég az útlevélnél használt eljárás, fordító irodával kell hivatalos angol/német nyelvű fordítást készíttetni az érettségi bizonyítványodról, hiszen az magyar nyelven van. Az interneten pillanatok alatt találhatsz a lakhelyedhez közel lévő fordító irodákat. A fordítás 1-2 napot vesz igénybe, az ára kb. 5000 Ft.

  • Bachelor diploma (ha van!) hivatalos másolata: Szerencsére sok egyetem a diplomát kiadja angol nyelvű változatban is. Azonban ezt sem elég csak szimplán lefénymásolni. Az egyetemeddel alá kell iratni, lepecsételni a fénymásolatokat, lehetőleg minden oldalt, hogy semmibe ne köthessenek bele.

  • Index, tantárgyak, jegyek gyűjteménye: Az ELTE-n a diplomával együtt kiadják ugyancsak angol nyelven is a Bachelor képzésed alatt teljesített tantárgyak összességét, megszerzett érdemjegyekkel, az osztályzási rendszer leírásával, stb. Ennek a dokumentumnak is mellékelni kell a hivatalos másolatát. (A fénymásolat minden oldalán pecsét, aláírás, nem elég a fénymásolt pecsét és aláírás, hanem külön alá kell iratni, lepecsételtetni a fénymásolatot.) Ha ilyen dokumentumot nem kaptál kézhez a diplomáddal együtt, akkor elkerülhetetlen a Leckekönyved (indexed) hivatalos fordítása az Érettségi Bizonyítványéhoz hasonló módon. Ez nyilván drágább, és időigényesebb lesz, mint az érettségié. Ha indexed sincsen, akkor biztos vagyok benne, hogy az egyetemed elektronikus rendszerén keresztül egy ehhez hasonló dokumentumot ki tudsz nyomtatni. Ami ekkor is fontos: angol/német nyelvű legyen, és eredeti pecsétet és aláírást tartalmazzon minden egyes oldal.

  • Bachelor diplomát igazoló dokumentum (ha nincs még diplomád): Ha a Mastert közvetlen a Bachelor után akarod folytatni, akkor nagy valószínűséggel nincs még diplomád. Ekkor egy olyan dokumentumot kell iratni az egyetemeddel, hogy a diplomát még az ETH-s tanulmányaid előtt meg fogod szerezni.

  • Nyelvvizsgát igazoló dokumentum hivatalos másolata: A nyelvvizsgádról is ugyanúgy készíteni kell egy hivatalos másolatot. De erről majd picit később.

Alapvetően ezeket a dokumentumokat kell elküldeni, természetesen minden le van írva a honlapon, csak az nem, hogy ennyire szigorúan veszik a hivatalos másolatot. Mindenképpen ismét hitelesíteni kell a fénymásolatot, egyébként visszautasítják.

Nyelvvizsga

Az egyetem honlapján megtalálod, hogy a kiválasztott programra való jelentkezésnek milyen feltételei vannak:

ethz.ch

Először is meg kell nézned, hogy milyen nyelven van, majd kikeresni, hogy ennek értelmében mit várnak el. Angol nyelv esetében általában a követelmény a C1-nek megfelelő nemzetközi nyelvvizsga letétele. Ez azt jelenti, hogyha van is itthon C1-es nyelvvizsgád (Origo BME, stb.), azok nem érvényesek. Csak a következőeket fogadják el angol nyelvhez: TOEFL, IELTS, CAE, CPE. Ezeknél is az egyetem honlapján jelzett pontszámokat kell elérned: ethz.ch

Ha van már ilyen nyelvvizsgád, akkor az ezt igazoló dokumentumot el kell küldeni, illetve elektronikus vizsga esetében, pl. a TOEFL-nél, a vizsga honlapján kell megadni az ETH azonosítóját, hiszen oda akarod elküldetni az eredményt. Ezt az azonosítót a nyelvvizsga honlapján is kikeresheted, illetve az ETH honlapján is megtalálható a fenti linkeken.

Az se baj, ha a jelentkezésnél nincsen még ilyen nyelvvizsgád, mert az ezt igazoló dokumentumot a tantárgyaid megkezdése előtt kell bemutatnod (következő év szeptember közepe), így bőven lesz időd felkészülni és letenni ezen nyelvvizsgák egyikét.

Ezek közül én csak a TOEFL-t ismerem, és tudom ajánlani, mert gyors volt, a világ szinte bármely részén leteheted, és viszonlyag hamar megvan az eredménye. Én Németországban tettem le áprilisban (tehát a felvételem után), miután a Rigó utcai nyelvvizsgám vissza lett utasítva, és 2 héten belül meg lett az eredménye. A TOEFL díja kb. 200 dollár, a többiét nem tudom, de gondolom hasonló árkategóriában mozognak.

Ösztöndíjak

Svájc a világ egyik legdrágább országa, Zürich sokszor meg lett szavazva, mint a világon a legmagasabb életszínvonallal rendelkező város, így a költségek finanszírozásához nem árthat beszerezni egy ösztöndíjat. Nem is a tandíj a drága, hanem a megélhetés (lakbér, élelmiszer, stb.). Ha fel is vesznek az egyetemre, a megérkezésedet követően igazolni kell a svájci államnak, hogy legalább havi 1750 frank a rendelkezésedre áll. Ezt segíti két ösztöndíj, melyet az egyetem ad specializáltan nemzetközi Master diákoknak: ethz.ch

Ezek tehát:

  • Excellence Scholarship & Opportunity Programme (havi 1750 frank)

  • Master Scholarship Programme (havi ~800 frank)

Tulajdonképpen a második az első gyengített változata, azok kapják meg, akik az első kategóriából éppen csak lemaradtak.

Az ösztöndíjra való jelentkezés határideje ugyancsak december közepe. Amint elérhetővé válik a jelentkezés, a fenti honlapon megtalálod a jelentkezési űrlapot. Ezt ki kell tölteni, és a következőeket kell tartalmaznia, melyek alapján elbírálásra kerül:

  • Motivációs levél: Egy hosszabb, részletesebb leírás arról, hogy miért gondolod úgy, hogy érdemes vagy erre az ösztöndíjra. Kicsit szerintem problémás, hogyha az ember már egyszer a jelentkezéshez megírt egy motivációs levelet, akkor most minek kell mégegy hosszabbat írni. De hát kreatívnak kell lenni.

  • Master szakdolgozat témája: A jelentkezésnél extrém nehéz eldönteni véleményem szerint, hogy miről akarod majd a tanulmányaid során írni a diplomamunkád, de hát ezt követelik meg, így valamit ki kell találni. Azonban ez korántsem jelenti azt, hogy erről kell majd írni a szakdolgozatodat, a lényege ennek tulajdonképpen szintén az, hogy lássák az elkötelezettséged a tantárgyad felé, hogy mutasd, hogy van ötleted, motivációd, tehát érdemes vagy az öszröndíjra.

  • Ajánlólevél két tanárodtól: Ez azt hiszem egyértelmű. Amit tudok javasolni tanárok választásánál, az az, hogy válassz olyan oktatót, akikkel dolgoztál együtt (TDK dolgozat, Bachelor diplomamunka, stb.), akire jó benyomást tettél, és nem utolsó sorban nem árt, ha minél magasabb rangja van az egyetemeden belül.

A kitöltött, kinyomtatott űrlappal együtt ezeket kell feladni az ösztöndíjra való jelentkezéshez a honlapon jelzett címre.

Eredmény

Mind az egyetemi jelentkezésnek, mind az ösztöndíjnak az eredménye körülbelül február-március táján várható (külön-külön). E-mailben, telefonon (ösztöndíj esetén), postai úton fogod megkapni.

Ezek után lesz még pár levelezés, amelyben el kell fogadnod, hogy felvesznek, amikor felajánlják, illetve el kell küldened az EREDETI dokumentumokat is. Fogalmam sincs, hogy ez mire jó, ha egyszer már látták a hiteles fénymásolatokat, de kérik, hogy juttasd el hozzájuk az alábbi eredeti dokumentumokat:

  • Érettségi Bizonyítvány

  • Nyelvvizsga bizonyítvány (ha van papír alapú)

  • Bachelor diploma (ha korábban csak a jövőbeli megszerzését igazoló dokumentumot tudtad elküldeni, most mindenképpen, minél hamarabb el kell küldeni az eredetit is)

  • Tantárgyak jegyzéke (vagy Leckekönyv)

Ezek nagyon fontos dokumentumok, én pedig bizalmatlan voltam a magyar postával szemben, de szerencsémre egy kedves ismerősöm épp ment Svájcba, így személyesen tudta ezeket átadni. Ezeket valamikor novemberben, a félév megkezdése után fogod visszakapni.

Ha felvettek, akkor ezek után még rengeteg adminisztrációs elintéznivalód lesz, többek között a szálláskeresés, melyre még június-júliusban feltétlenül fordíts figyelmet, mert Zürichben nagyon nehéz szállást találni. A többit ráér később is elintézni.

Mindenről részletes értesítést fogsz kapni, és mindenképpen ajánlom az ETH honlapján található Handbook for International Students leírást, nagyon hasznos: ethz.ch